Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum

Híreink


Látogatás az Oszmán Birodalomban

A BUDAPESTI HOPP FERENC ÁZSIAI MŰVÉSZETI MÚZEUM ÉS AZ ISZTAMBULI MAGYAR INTÉZET KÖZÖS KIÁLLÍTÁSA:

Válogatás dr. Bozóky Dezső császári és királyi sorhajóorvos fotográfiáiból
Isztambuli Magyar Intézet, 2017. november 17. - 2018. február 18.

„Hadihajón beutazni a nagy világot, előkelő s úri dolog. A kiváltságos állás, melyet a hadihajók tisztikara az egész világon élvez, sok ajtót nyit meg előttünk, melyeken még a milliók fölött rendelkező turisták is hiába kopogtatnak, mivel még az ő mindenható aranyaik előtt sem nyílnak meg azok.”
Bozóky Dezső 1871. szeptember 6-án született Nagyváradon, Erdélyben (ma Oradea, Románia), az egykori Osztrák–Magyar Monarchia egyik jelentős magyar vidéki nagyvárosában. Értelmiségi családban látta meg a napvilágot, édesapja Bozóky Alajos jogtörténész, író volt. Bozóky Dezső azonban nem a jogi, hanem az orvosi pályát választotta hivatásként, s a budapesti orvostudományi egyetemen tanult. 1896- ban lett képesített orvos, majd segédorvosként dolgozott. 1904 februárjában lépett be az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészetébe, ahol császári és királyi sorhajóorvosként, majd I. osztályú főtörzsorvosként szolgált. Kezdetben Pólában (ma Pula, Horvátország) szolgált a haditengerészet kórházában, majd a Zenta és a Taurus hadihajókon teljesített szolgálatot. Így jutott el 1905-ben Görögországba és az Oszmán Birodalomba, ahol első általunk ismert fényképfelvételeit készítette. Megfordult Isztambulban, Bursában és számos kis-ázsiai városban. 1908-1909 között Kína, Korea, Japán partjainál két éven át járta a kelet-ázsiai vizeket. Utóbbi útjának tapasztalatait 1911-ben Két év Keletázsiában címmel, két kötetben foglalta össze. Leírásai mellett a különböző helyszíneken készített saját felvételei mára történeti kordokumentumok, melyek halála után (1957) kerültek a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum Adattárába.
Jelen kiállítás fókuszában az 1905. évi Oszmán Birodalomban tett utazása áll, melynek anyagát ötvenhat válogatott fotográfia illusztrálja. Bozóky Dezső tartózkodásáról útleírás nem maradt fenn, azonban a kézzel színezett üvegdiákról nagyított felvételek alapján is izgalmas képet kapunk a korabeli kis-ázsiai világról
Bozóky nem volt hivatásos fényképész, de már az egyetemi évek alatt felismerte a fotográfia jelentőségét. A hadsereg kötelékében aztán fotográfus képzésben is részesült, s útjain  jó szemmel rögzítette megfigyeléseit. Fényképzőjének lencséjén át egy mára letűnt világ mozaikjaiként tárulnak elénk például az egykori Konstantinápoly régi lakóházai, árnyas ligetei, az utca emberei, a kikötőben állomásozó hajók körül sürgölődő népes forgatag. Bár a felvételek készülése óta eltelt több mint száztíz évben sokat változott a táj, de a vitathatatlan történeti értékű fotók hangulata ma is olyan magával ragadó, mint egykoron.
A kiállítás 2017. november 17. - 2018. február 18. között tekinthető meg.
A kiállítás további helyszíne:
2018. február 18. – 2018. február 25. Ankara, Güler Sanat Galéria

"TUS ÉS ECSET"

Konferencia Miklós Pál emlékére
Időpont: 2017. november 25. 9.30–17.00
Helyszín: PPKE BTK Sophinaum, 1088 Budapest, Mikszáth tér 1., fszt. 009-es terem

Múzeumunk egykori munkatársa, a jeles sinológus és művészettörténész Miklós Pál születésének 90. és halálának 15. évfordulója alkalmából a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának Kínai Tanszéke „Tus és Ecset” címmel konferenciát szervez, amelyre szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt. A változatos tematikájú eseményen a Hopp Múzeumból Fajcsák Györgyi és Kardos Tatjána sinológus tart előadást.
Miklós Pál életműve a kínai irodalom- és művészettörténeten át a vallásos művészeten keresztül a vizuális antropológia kérdésköréig széles spektrumot ölel fel. A konferencia témája a kínai irodalom és magyar fordításainak története mellett a kínai művészet és művelődéstörténet, fotótörténet, vizuális antropológia, a hagyományos és modern kínai kultúra témaköreire is kiterjed.
A résztvevők Miklós Pál tanítványaiként, kollégáiként vagy munkásságának folytatóiként a nagy sinológus, művészettörténész és műfordító szakmai eredményeiről, az általa kutatott témákról vagy azokhoz kapcsolódóan a kínai kultúra valamely szegmenséről tartanak előadást.

A rendezvény ingyenes és nem kötött regisztrációhoz.

A részletes programot a innen tölthetik le.

Dokumentumfilm-bemutató
BRITISH MUSEUM: HOKUSZAI – A NAGY HULLÁMON TÚL
Uránia Nemzeti Filmszínház, Budapest (1088 Budapest, Rákóczi út 21.)
2017. november 26. vasárnap 11.00

Tárlatvezetés mozivásznon, 90 perc, 2017
angol nyelven, magyar felirattal
A British Museum: Hokuszai – A nagy hullámon túl egy exkluzív tárlatvezetés és lebilincselő dokumentumfilm a British Museum legújabb, azonos című kiállításáról. A film a Pannonia Entertainment forgalmazásában és a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeummal együttműködve kerül bemutatásra. Az eseményt Dénes Mirjam, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum japán gyűjteményének kurátora nyitja meg. A Japánban, Franciaországban és Nagy-Britanniában forgatott dokumentumfilm elsősorban Hokuszai munkásságára és életére fókuszál, bemutatva a bezárkózó Japán titokzatos és egzotikus világát is. A forradalmi 8K technológia segítségével rögzített, másfél órás filmben a művészettörténet kiemelkedő szakemberei kalauzolják végig a nézőt Hokuszai festészetének és nyomtatott műveinek titkain, miközben rendkívül részletgazdag közeli felvételeken tárulnak fel a művek.
Jegyáraink: Felnőtteknek 3600 Ft
Diák, nyugdíjas és pedagógus kedvezmény: 3200 Ft
Jegyek kaphatók az Uránia jegypénztárában, online felületén, valamint az Interticket és a Jegymester hálózatában.
Kérjük, vegyék figyelembe, hogy a kedvezmény érvényesítésére csak a pénztárban történő jegyváltáskor van lehetőség. A kedvezményekre a jogosultságot a pénztárnál kérjük igazolni.

 

 

Dokumentumfilm-bemutató
BRITISH MUSEUM: HOKUSZAI – A NAGY HULLÁMON TÚL
Uránia Nemzeti Filmszínház, Budapest (1088 Budapest, Rákóczi út 21.)
2017. november 26. vasárnap 11.00

Tárlatvezetés mozivásznon, 90 perc, 2017
angol nyelven, magyar felirattal
A British Museum: Hokuszai – A nagy hullámon túl egy exkluzív tárlatvezetés és lebilincselő dokumentumfilm a British Museum legújabb, azonos című kiállításáról. A film a Pannonia Entertainment forgalmazásában és a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeummal együttműködve kerül bemutatásra. Az eseményt Dénes Mirjam, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum japán gyűjteményének kurátora nyitja meg. A Japánban, Franciaországban és Nagy-Britanniában forgatott dokumentumfilm elsősorban Hokuszai munkásságára és életére fókuszál, bemutatva a bezárkózó Japán titokzatos és egzotikus világát is. A forradalmi 8K technológia segítségével rögzített, másfél órás filmben a művészettörténet kiemelkedő szakemberei kalauzolják végig a nézőt Hokuszai festészetének és nyomtatott műveinek titkain, miközben rendkívül részletgazdag közeli felvételeken tárulnak fel a művek.
Jegyáraink: Felnőtteknek 3600 Ft
Diák, nyugdíjas és pedagógus kedvezmény: 3200 Ft
Jegyek kaphatók az Uránia jegypénztárában, online felületén, valamint az Interticket és a Jegymester hálózatában.
Kérjük, vegyék figyelembe, hogy a kedvezmény érvényesítésére csak a pénztárban történő jegyváltáskor van lehetőség. A kedvezményekre a jogosultságot a pénztárnál kérjük igazolni.

 

Versenyfelhívás
Haiku írására


A Magyar-Japán Baráti Társaság Haiku Klubja a IV. Magyar Haikunap megrendezése alkalmából pályázatot hirdet. A Magyar–Japán Baráti Társaság Haiku Klubja 2017. április 9-én vasárnap rendezi meg a IV. Magyar Haikunapot a Hopp Múzeumban.
Idén is lesz haiku- és haigaverseny, ikebana bemutató, előadások a haikuírásról, karuta bemutató, japán kvíz, felolvasás haikuköltőktől, kalligráfia stb.
Részletes programok és időpontok hamarosan!

Pályázat haiku írására
A pályázatra saját és eddig még meg nem jelent, mindössze 1 darab haikut várunk, melynek témája: KIMONÓ
A nevezők két kategóriában indulhatnak:
felnőtt
profi (akiknek megjelent már haikujuk)

Beküldési határidő: 2017. március 20. hétfő éjfél

Beküldési cím: aGFpa3VuYXAjMSErI2dtYWlsLmNvbQ==

Eredményhirdetés: a IV. Magyar Haikunapon 2017. április 9-én a Hopp Múzeumban (Bp. VI. Andrássy út 103.).

A japán eredetű haiku olyan rövid költemény, amely 5 + 7 + 5 szótagú sorokból áll. Pillanatnyi hangulatot fejez ki, amely meglepő fordulattal zárul. A verssorok végén nincs rím, de változatos sorrendben lehet betűrímet alkalmazni. A hangsúly minden verssorban az 1. és az 5. szótagon van.


Versenyfelhívás
Haiga készítésére

A Magyar-Japán Baráti Társaság Haiku Klubja a IV. Magyar Haikunap megrendezése alkalmából Haiga pályázatot hirdet.

Pályázat haiga készítésére
A pályázatra saját és eddig még meg nem jelent 1 darab rajzzal, vagy képpel, vagy fotóval és a ráapplikált haikuval lehet jelentkezni. A téma: RÜGY
A nevezők két kategóriában indulhatnak:
felnőtt
profi (akiknek megjelent már haigájuk)


Beküldési határidő: 2017. március 20. hétfő éjfél

Beküldési cím: aGFpa3VuYXAjMSErI2dtYWlsLmNvbQ==

Eredményhirdetés: a IV. Magyar Haikunapon 2017. április 9-én a Hopp Múzeumban (Bp. VI. Andrássy út 103.).


A haiga a japán festészet egy formája mely magába foglalja a haiku művészetét is. A haiku vers és a megalkotott kép együttesen alkotják a haigát. Csakúgy, mint a versek melyekhez társulnak, a haigák is egyszerű szerkezetűek, gyakran a mindennapi élet alapos megfigyelésein alapulnak. Stilisztikailag azonban nagyon sokszínűek, változatosak, a festők személyes képzettségén és preferenciáján alapulnak. Megújult a Hopp Múzeum kertje!
A Buitenzorg-Lak díszkertje
A Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeumnak otthont adó villaépületet 1885-ben vásárolta meg Knorr Józseftől a világutazó, műgyűjtő Hopp Ferenc. A Györgyi Géza építész tervei alapján átépített villáját az utazásai során összegyűjtött műtárgyakkal rendezte be, udvarát pedig a keleti kertek ihletésére alakíttatta ki Starek Ignácz kertész segítségével. Hopp Ferenc első világkörüli útján (1882-1883) látogatta meg Jáva szigetén Buitenzorg város botanikus parkját, amelyet lelkesen méltatott hazaküldött levelében. Délkelet-Ázsia legkorábban létrehozott botanikus kertje Hopp látogatása idején már mintegy 900 különböző növényfajnak adott otthont változatos, az angol parképítészet alapelveit a délkelet-ázsiai stílussal ötvöző elrendezésben. A lenyűgöző parkban tett látogatás emlékének hatására határozhatta el, hogy saját villájának kertjét egzotikus növényekkel és keleti eredetű műtárgyakkal rendezi be. Az épületet, amelyben saját keleti világát megteremtette, Buitenzorg-Laknak keresztelte. A kertben helyet kaptak a három nagy vallás: a buddhizmus, a hinduizmus és a dzsainizmus művészeti alkotásai, illetve megjelentek az utazó által legjobban kedvelt vidékek: India, Kína és Japán jellegzetes formakultúráját felidéző tárgyak.

A mára már jelentősen átalakult díszkert felújított sétaútjaival, különleges hangulatú növényekkel és a restaurált kerti műtárgyakkal várja a látogatókat. A Holdkapu felirata nemcsak Hopp Ferenc jókívánsága, hanem a mai múzeumé is:
„ Kapum táján öröm áradjon a végtelenbe,
Portám körül vígság viruljon mindörökké”





Két év Kelet-Ázsiában / Utazás Hongkongban 1907-1909
Dr. Bozóky Dezső sorhajóorvos fotói
2016 októberétől voltak kiállítva Hongkongban, a kiállítás 2017. január 8-ig volt látható. A kiállítást a két és fél hónap alatt több, mint 10.000 érdeklődő látta. A kiállítás nagy sikerrel zárult.
Helyszín: University Museum and Art Gallery, Hongkong
Kurátor: Florian Knothe, Fajcsák Györgyi
Bozóky Dezső (1871-1957), az Osztrák-Magyar Monarchia sorhajóorvosa közel két évet töltött a távol-keleti vizeken a 20. század első évtizedében. Számos kikötőben megfordult, így hosszabban időzött Hongkongban is 1907-1908, s 1908-1909 telén.
Lelkes fotósként megörökítette képein a város hétköznapjait, üzleteit, középületeit és parkjait, a kikötő életét, a hajókat és a kikötői munkásokat, s a képek egy részét később utiélményeivel együtt publikálta is Magyarországon.
Halála után fotóanyaga, albumai és diafelvételei, vásárolt fényképei egyaránt a Hopp Múzeum Adattárába kerültek.
A Hongkongban nyíló kiállítás Bozóky Dezső közel hatvan, kézzel színezett diafelvételét mutatja be az egykori helyszínen, s a kiállításon látható az ázsiai útinapló kötete is.
A kiállításhoz kínai-angol nyelvű katalógus kapcsolódik.










/var/www/web/html/data/