Közel-keleti gyűjtemény

Hopp 1897 elején utazta körbe a Földközi-tenger nyugati medencéjét, több tárgyat is szerzeményezett ekkor. Elsőként Szicília szigetén gyűjtött antik műtárgyakat, majd Tunéziában felkereste a tuniszi bej múzeummá alakított palotáját (ma: Musée du Bardo), ahol egy mázas csempét vásárolt. A marokkói Tangerben tett látogatásáról többnyire ékszerek tanúskodnak, majd Granadában az Alhambra meglátogatása után egy neves helyi mester, Diego Fernandez Castro szuvenírboltjában vett egy Alhambra-panelt. A következő évben a Földközi-tenger keleti medencéjét járta be, gyűjtéséből elsősorban szíriai ékszerek, valamint egy damaszkuszi váza ismert. Hopp ugyan számos egyiptomi, arábiai, balkáni és indiai tárgyat is vásárolt utazásai során, az iszlám művészet terén nem tekinthető tudatos gyűjtőnek. Bár tárgyai sokkal inkább arról árulkodnak, hogy a korabeli bazárokban milyen portékák keltették fel a tehetős utazó érdeklődését, ezek a darabok alapozták meg a múzeum közel-keleti gyűjteményét.

A két világháború között neves kelet-kutatók, köztük Stein Aurél – 12. századi füstölő és néhány 14. századi fémtál – és Germanus Gyula adományai gyarapították a Hopp Múzeum gyűjteményét.

A Közel-keleti Gyűjtemény viszonylag későn, és hosszabb idő alatt, az 1950-es évek folyamán alakult ki, mivel az ókori művészet a Szépművészeti Múzeum, a hódoltságkori tárgyanyag a Nemzeti Múzeum, az iparművészet – főként a szőnyegek és kerámia – pedig hagyományosan az Iparművészeti Múzeum gyűjtőkörébe tartozott.

A II. világháború után, az ötvenes évek elején Fehérvári Géza és Egyed Edit építette ki a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum Közel-keleti Gyűjteményét. Budapest valamennyi közgyűjteményének iszlám darabjait felkutatták, valamint közel négyszáz fémtárgyat gyűjtöttek magyarországi gyártelepekről, ugyanis a korabeli nehézipari fejlesztések egyik fő akadályának a nyersanyaghiány mutatkozott, és ennek orvoslására az ország jelentős mennyiségű fémhulladékot importált Egyiptomból. A szállítmányok között szép számban akadtak művészeti értékű tárgyak is, így a két muzeológus hetente járt ki a csepeli Weiss Manfréd (akkoriban: Rákosi Mátyás) Acél- és Fémművekbe kiválogatni a múzeum számára értékes darabokat.

A budapesti közgyűjtemények átrendezése révén tovább bővült az 1960-as években a gyűjtemény. Az Iparművészeti Múzeumból több száz műtárgy érkezett, köztük a gyűjtemény egyik legkorábbi iszlám darabja, egy 9. századi egyiptomi sírkő.

A jelenleg több mint ezer tárgyból álló gyűjtemény legfontosabb részét az iráni művészet képviseli, amelynek legkorábbi darabjai a Kr. e. 1. évezred elejéről származó lurisztáni bronztárgyak. A gyűjteményen belül jelentős együttesnek számít a londoni School of Oriental and African Studies professzoraként is működő Fehérvári Géza által 1965 és 2000 között ajándékozott 38 db műtárgy, melyek jórészt a középkori iszlám kerámiaművesség készítési technikáiba engednek bepillantást. Legátfogóbb azonban a Qádzsár-kor (1796–1925) késői művészete, melyet elsősorban a fémművesség (fegyverek, rituális és használati tárgyak), kerámiák és miniatúrák reprezentálnak. A gyűjteményt egy főként töredékekből álló arab, perzsa és török kézirat-együttes egészíti ki.

Az iszlám művészet átfogó bemutatására mindmáig egyetlen magyarországi kísérlet történt, 1955-ben, az Iparművészeti Múzeum szervezésében, amely kiállításhoz a Hopp Múzeum 139 tárggyal járult hozzá.