Indiai (baul fakír) hangszeres workshopok Burns Katalinnal

Indiai (baul fakír) hangszeres workshopok Burns Katalinnal

A workshop-eseményeken a Nyugat-Bengálban zenélő baul fakírok egy-egy hangszerével ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A baulok hindu vagy muszlim témájú misztikus dalai Kalkuttától keletre, sőt, Bangladesben is ismertek.

A baul fakírok sokszor állva, jobb kezükben egyhúros hangszert (ektarát) pengetve, bal oldalukra öblös hangú dobot (dugi) erősítve, bokáikra csörgőt (ghungru) helyezve adják elő énekelt költeményeiket, misztikus verseiket, a térben mozogva, erős érzelmi intenzitással. Ez az „egyszemélyes zenekar” a falusi közösségekben a spiritualitást, az isteni kinyilatkoztatást, a hétköznapoktól való elragadtatást képviseli, vagyis a baul énekmondó a földet az éggel köti össze a közösség szemében. A bengáli népzene másik kikerülhetetlenül fontos hangszere a dotara, amely az előbb említett hangszerekhez képest inkább dallamos kíséretet ad.

Burns Kati a baul zenét rendszeres művészrezidens programok résztvevőjeként hét éve tanulmányozza, Kalkuttában, Gorbhangában, Joydebben és Santiniketánban is gyűjtött baul zenét, illetve lépett fel baul előadóművészekkel.

A dotarát bemutató workshopon néhány ismert bengáli dallam segítségével ismerkedünk a hagyományosan kéthúros (ma már inkább hathúros) dotara hangolásával, a hangszer részeivel, a ‘páva’ alakú fej történetével, és interaktív feladatok során a hallgatóság a dotarát ki is próbálhatja.

A programon való részvétel díja: 2500 Ft / fő (egységesen)
Kedvezmények nem érvényesíthetők.
A programjeggyel a kiállítás is megtekinthető.
Max. létszám: 20 fő

A programra csak online, elővételben lehet jegyet váltani.

JEGYVÁSÁRLÁS